Fonalgrafika még
Tegnap reggel
Ma reggel
Hihetetlenül jó érzés, amikor sikerül valamit valami mássá varázsolni...
Kreatívkodás - fonalgrafika
Nicsak, egy pillangó! Hogy kerülhetett ide?
Magam sem tudom... jókedvemben kiszaladt a ceruzámból, azután térben is életre kelt némi karton, tű és cérna segítségével.
Szerelmes vagyok...
ahogy a közelébe érek, valami forró bizsergés járja át a testem. Ő is szeret, ez bizonyos, szinte tapinthatóan árad belőle a melegség és a fény.
Évek óta ismerem, de eddig valahogy sosem gondoltam Rá, és ő nem panaszkodott, csendesen meghúzta magát az alkalmat várva, amikor megmutathatja majd, mennyi melegség lakozik benne. Tegnap találtunk egymásra. Számomra első látásra szerelem volt, alig néhány perc után ölelni vágytam, ágyba bújni vele és elaludni a melegében. De ő szemérmesebb ennél, forró haraggal, hevesen elutasítja a közeledésemet, nem engedi magát megérinteni.
Anyukám nem szereti... folyton csak azt mondogatja, hogy megfizetem még ennek a nagy szerelemnek az árát. De engem nem érdekel, Őt akarom, csakis Őt, a közelében lenni minden percben!
Ó, Hősugárzó, olyan boldog vagyok, hogy Rád találtam! Kérlek ne hidegülj el tőlem soha, mert azt nem élném túl!
A nagy házalakítás
De csak annyira nagy, ahogyan ez itt a képen egy kacsalábaon forgó palota ;-)
Van ugyanis nekem egy házam is, vagy másfél éve vettem, rendkívül jó időzítéssel éppen a válság beütése előtti utolsó pillanatban. Miután kezembe kerültek a papírok, hónapról hónapra egyre elkeseredettebben néztem a növekvő törlesztőrészleteket...
Most viszont belevágtam a felújításba. A ház kicsi, a pénztárcám vékony, de nem várok tovább. Egy szoba és a fürdőszoba fog most elkészülni, éppen annyi, hogy beköltözhessek.
Valójában hetek óta dolgozgatunk már rajta, mert persze amit lehet magam csinálok, itt-ott kis segítséggel, munka után, apránként. Parkettát felszedni, csempét leverni, falat kiverni, sittet hordani, betonozni, téglát cipelni, sövényt nyírni, ajtót csiszolni, motoros kaszával füvet nyírni már nagyon tudok ;-) Most várom nagyon, hogy elkészüljenek a nyílászárók (közben mindent megtanultam légkamrákról, beépítési mélységről, k-értékről, vasalatokról, gáztöltésről...). Pár hét és úgy fogok gipszkartonozni, mint a parancsolat! Meg laminált padlót lerakni. Meg szobát festeni. Meg bútort összeszerelni.
Aztán meg majd erkélyről Dunába szálló naplementét nézni, reggeli rigódalra ébredni, virágokat, alma- és cseresznyefát ültetni, munka után a fűbe heveredni, énekelve füvet nyírni, kutyagazdivá válni, nyári éjszakákon a szabad ég alatt aludni...
Ez van
Let me be empty and weightless
"Spend all your time waiting for that second chance
For the break that will make it OK
There's always some reason to feel not good enough
And it's hard at the end of the day
I need some distraction or a beautiful release
Memories seep from my veins
Let me be empty and weightless and maybe
I'll find some peace tonight"
(Sarah Mclachlan - In The Arms Of The Angel)
Feldmár mesél - az akaratról
Nagyon érdekes könyv ez a Feldmár mesél című. Elkezdtem olvasni tegnap este és hajnalban csak arra eszméltem, hogy vége van. Annyira magával ragadott, hogy aludni is elfelejtettem.
Szoktatok néha úgy lenni, hogy olvastok valamit és úgy érzitek, mintha az a történet, gondolat nektek íródott volna? Mintha ott ülne veletek szemben valaki és nektek, éppen személyesen nektek mondaná? Volt ebben a könyvben egy ilyen rész, az akaratról, leírom ide:
"(...) beszélhetnénk például arról, hogy akarok valamit, de nem tudom megcsinálni. Ahogy Szent Ágoston mondta. Ő az Istennel beszélgetett, és azt kérdezte, hogy hogyan is van az, hogy akar dolgokat, de nem tudja megtenni őket. És hogy nem akar dolgokat, és még mindig csinálja. Hogy ez miért van? Már ő is erről gondolkodott.
Ez nagyon furcsa dolog, mert ha akarok valamit csinálni, akkor miért nem csinálom? Hát, mert akkor valószínűleg nem akarom. Lehet, hogy csak akarni akarom, hogy akarjam, de nem akarom. Lehet, hogy csak akarni akarom, hogy akarjam akarni. (nevetés) Akkor ezt lehet nagyon hosszan is csinálni. Tehát akkor mi ez? Hogy milyen technikák lennének arra, hogy erősítsem az akaratomat? Hát ilyen nincsen. Először meg kellene érteni, hogy tulajdonképpen hazudunk-e, hogy Ágoston hazudott-e, és ha akart valamit, akkor azt miért nem csinálta."
(Feldmár András: Feldmár mesél)
Senki sem különb
Ma olyan nickelbackesen indult ez a reggel. Van úgy, hogy az ember puttonya megtelik a mindennapok bosszúságaival, mert három napja esik az eső, mert nem jön a vízvezeték-szerelő és fel sem hív, mert bunkó az eladó a barkácsáruházban, mert a szomszéd már kora reggel rádzúdította az összes egészségügyi problémáját és eljártátok a "személyes tér táncot", és így tovább.
Aztán ezt találtam Pomogácsék blogján és elsimultak a hullámok. Mert az a kisfiú még tudja ott 2:07-nél, hogy "minden gyerek ugyanolyan, mint a másik. Senki sem különb." Talán mégis van jövő.
Hazafelé...
...vezetve láttam egy hullócsillagot. Kívántam is :-) Vajon teljesül?
(Igen, igen, igen, mert nagyon szeretném!)
Na és akkor most
(Ez innen származik.)
Sőt, akár évekig is eltarthat a "mi lett volna, ha..." - mire megérti az ember, hogy nem lehet a törött üvegcserepekből újraépíteni a mozaikot. Ugyanazt nem. (Khmmm, és akkor most odaállok a tükör elé és beleüvöltöm a saját képembe, hogy FOGD MÁR FÖL, B+!)
Ma
Volt egy pillanat, amikor az életét adta volna értem. Egy párkányon pihentünk hegymászás közben, én már továbbindultam és megcsúsztam a falon. Gondolkodás nélkül odaugrott és elkapott. Én biztosítva voltam, ő még nem volt bekötve és kis híján lesodortam. Csak szorítottam, szorítottam és sírva suttogtam el tucatnyiszor, hogy ne tegyen többet ilyet, mert nem tudnék nélküle élni.
A 24. születésnapjára egy Magyarországot formázó medált készíttettem neki, egy kicsi drágakővel a szülőfaluja helyén. Sírt, amikor kibontotta a csomagot és meglátta, mi van benne.
Borospincét szeretett volna vágatni a majdani házunk mögötti löszfalba, hogy ő is borászkodhasson egyszer, mint az apja.
Nyárvégi éjszakákon néha egy szál pokrócon éjszakáztunk a szőlőben, a szabad ég alatt.
Sokat kirándultunk. Egyszer nagy csatakiáltások közepette, megmásztuk az egri várfalat, majd kézenfogva futottunk a biztonsági őr elől.
Rettegtem a kilátók tetején. Olyankor mögém állt, átölelt, a korlátot markoló kezemre simította a kezét és megnyugodtam.
Egyszer húsvétkor éppen autót mostunk, a műszerfalat takarítottam, amikor kívülről meghallottam, hogy "Zöld erdőben jártam..." és ahogy felnéztem, vigyorogva egy vödör vízet zúdított a szélvédőre. Akkorát ugrottam ijedtemben, hogy bevertem a fejem a tetőbe. Utána sokáig, sokáig nem tudtam abbahagyni a nevetést.
Éjjelenként, ha rossz álomból riadtam, mesélt nekem. Igazi mérnök-meséket, villamosságról, motorok működéséről, mindenféle műszaki szövegeket, amikbe előbb-utóbb óhatatlanul belealudtam.
Az volt a vágya, hogy egyszer saját vállalkozása legyen, amiben játszótereket tervez és épít.
Amikor a régi kisszobámban aludtunk a keskeny heverőn, ragaszkodott hozzá, hogy ő aludjon kívül. Egy széket húzott az ágy mellé, és félig azon feküdt, hogy elférjünk. Éjjel felkeltem, amikor már mélyen aludt és helyet cseréltem vele. Sosem értette reggel, hogyan került belülre.
Göndör, fekete haja volt, mint egy bárány gyapja, amit nem tudott átáztatni a víz. Ha nagyon erősen akarom, még érzem az ujjaimban, hogy milyen volt az érintése.
Ma lenne 27 éves.
A kéményseprő...
... elárult tegnap egy titkot.
Amikor megláttam a telek végében közeledni, kétségbeesetten kutattam megmarkolható gomb után, de persze sem a cipzáros mellényemen, sem a kertészkedős nadrágon nem volt egy darab sem. A kéményseprő egyből észrevette a lázas keresgélést, mosolyra szaladt a szája, a szeme sarkából ezernyi nevetős szarkaláb futott szét. Kezet nyújtott, és én - aki máskor utálja az összes kezetfogós, puszilkodós, bizalmaskodós érintkezést - meglepődtem ezen a kézfogáson: határozott volt, és jóleső.
- Látja, milyen vagyok? - kérdeztem - Tudtam, hogy jönni fog, mégsincs rajtam egy fia gomb sem, amit megfoghatnék most, hogy látom. Pedig egy kis szerencse rám férne már.
- Nem úgy van az, kedvesem - válaszolta huncutul csillogó szemmel - Nem a gombon múlik. Az emberen. Hát nem érzi?
De, bizony éreztem. Abban az érintésben, aminek egy pillanat alatt otthon lettem a melegében.
Amikor egy álom valóra válik
Ma megleptem magam egy sorozat grafitceruzával. Eredetileg csak egy "sokbés" puha ceruzát szerettem volna, aztán ahogy próbálgattam őket a boltban valahogy sorra ugrott be, hogy melyiket mihez használnám, és hogy mennyivel könnyebb lenne árnyalatokat megjeleníteni, ha többféle ceruzám is lenne. Végül megvettem az egész sorozatot 4H-tól 9B-ig.
És ahogy álltam ott, belémvillant, hogy most éppen egy gyerekkori álmom válik valóra. Az, hogy ha bemegyek egy boltba és nagyon meg szeretnék venni valami hétköznapi dolgot, akkor bárki engedélye és különösebb gondolkodás nélkül megtehessem. Most itt sorakoznak a ceruzák előttem egy bögrében és ahányszor rájuk nézek, mosolyra derülök tőlük.
Felvidék, én így szeretlek!
Ezt csak úgy, mert megmelengette a szívemet.
Korlátok között
Megkért ma anyukám, hogy munka után vigyem el nagybevásárolni (azért hétfőn, mert csak. Ilyenek a hétfők). Utálok vásárolni. Nagyon. NAGYON. De persze, elviszem. Az már csak hab a tortán, hogy hazaérve kiderül: a kilencéves unokaöcsém is jön velünk. Aki szintén utál vásárolni. Nagyon. Plusz fáradt, így a nap végére, a suli és a pár órányi nagymamával összezártság után. Meg én is fáradt vagyok. Anyukám, a nagymama, meg totál ideges, szintén a pár órányi összezártság okán.
Nos. Szeretem mind az anyukámat, mind az unokaöcsémet. De kettejükkel egyszerre együtt általában nem szeretek lenni. Mert folyamatosan csatáznak egymással és mindig én vagyok köztük a sánc. Az igazságosztó. A golyóálló mellény. A boxzsák. Akire könyörgő szemmel néz a kilencéves, aki a kilenc évének minden kíváncsiságával és felfedezni akarásával fordul a világ felé. Nyomkodni, ütögetni, tekerni, fogdosni akar mindent. Azt is, amit nem lehet nyomkodni, ütögetni, tekerni, fogdosni. És szintén könyörgő szemmel néz rám a nagymama, aki szerint egyáltalán semmit sem kéne nyomkodni, ütögetni, tekerni és fogdosni, és hogy most már csináljak én valamit ezzel a kilencévessel, aki a füle botját sem mozdítja a két percenként, egyre hangosabban kiabált nem szabadokra.
Naná, hogy nem mozdítja. Egyszerűen nem lehet úgy élni, hogy semmit sem szabad. Vannak persze reális nem szabadok is, de a legtöbb az olyan "Nem szabad, mert mit szólnak majd az emberek." Nem szabad lépcsőn menni, nem szabad megfogni semmit, nem szabad hátrafelé menni, nem szabad hangosan beszélni, nem szabad ugrálni, nem szabad kétszer egymásután bemenni a fotocellás ajtón, nem szabad bevásárlókocsit tolni, nem szabad levegőt venni. Elmondhatatlanul ideges leszek tőle, pedig nem is én vagyok az, akire ez a sok nem szabad vonatkozik. És ahányszor elhangzik egy ilyen nem szabad, könyörgő tekintetek merednek rám jobbról, balról. A kilencévesé, hogy de ugye kipróbálhatom? Az ötvenöt évesé meg, hogy segíts már betartatni a nem szabadot!
A megoldás: gyorsnak kell lenni. Mert, ha elhangzik a nem szabad, akkor már nem mondhatom, hogy mégis szabad, hiába gondolom úgy. Mert nem vehetem el a nagymama szavának hitelességét. Meg kell előzni. Lefoglalni a kilencévest, illetve alkalmanként a nagymama figyelmét elvonni. Feladatokat adni, ennek is, annak is. Választásokat. Kiutakat a folytonos nem szabadból, mindkettejüknek. Pokolian fárasztó meló... de azért van abban valami nagyon jó, amikor a nagymama a nap végén fáradtan leülve elmondja halkan, hogy de jó, hogy elmentem velük, mert egyedül nem is tudott volna már mit kezdeni a kiskölyökkel. A kilencéves meg harmadszor is visszajön egy puszira és suttogva megkérdezi, hogy ugye holnap is jöhet és akár vásárolni is mehetünk, csak hadd jöjjön velem...
Tavaszillat
Már zöldül az erdő. Olyan tavaszillatú, és furcsa-szép. A fák még csupaszon állnak, de az erdő talaja már harsányzölden virít. Szép ez az éles kontraszt.
A lovak is érzik már a tavaszt, Bandita is megpróbálta tegnap értésemre adni, hogy ő nem fegyelmezetten dolgozni, de szaladni, szaladni vágyik velem - vagy nélkülem ;-)
Jól teltek az elmúlt napok. Valami megmagyarázhatatlan jó érzés van bennem, egy kis béke a világ felé. És jó dolgok történnek. Egy kolléganőm tegnap megígérte, hogy segít barackfákat metszeni. A pincém az elmúlt két év vizesedés ellen folytatott küzdelme után végre száradni látszik. Eltűnt a szomszédból a rettegett rottweiler, egy helyes németjuhász kölyök került a helyére. A szomszédaim kedvesen, szeretettel fogadtak és örülnek, hogy hamarosan beköltözöm. Anyukám tegnap este friss, meleg gyümölcsteával várt, gondolt rám, hogy ilyenkor lovaglás után mindig nagyon szomjas vagyok.
Ahogy hazafelé baktattunk a lovakkal éppen ment lefelé a nap, és a rózsaszín, narancssárgás csillogás megszelidítette a szürke, csupasz fák és a zöldellő föld közti kontrasztot.
Kicsit ilyen érzés most az élet... mintha lassan szelídülne a világ és köztem lévő kontraszt.
Azért végeredményben...
Ma itthonról dolgozom. Az előbb elugrottam a közeli pékségbe reggeliért, hazafelé vettem egy fagyit és ahogy sétáltam a napfényben, rádöbbentem, hogy végeredményben, nekem jó.
Mert néha dolgozhatok itthonról és közben akár sétálhatok is egy félórát a tavaszillatú napsütésben. És ha egy fagyira támad kedvem, nem kell elgondolkodni rajta, hogy megengedhetem-e magamnak. Mert van munkám. Mert tudok sétálni. Mert süt a nap. Mert március van. Mert élek.
Életérzés
Állatok vagyunk csak, hiába szépítjük. Annak minden szépségével és gonoszságával.
A rajz Boris Vallejo grafikája alapján készült
Dalra magyar!
Feszültséglevezetés vezetés közben.
Első szint - nyugodt napokon: musicalek magyarul. Normál hangerővel, egy kis Dzsungel könyve, Hair, Padlás, Valahol Európában igény szerint.
http://www.youtube.com/watch?v=Fr79whl18YM
Második szint - nem nyugodt napokon: country minden mennyiségben. A hangerő itt már kúszik felfelé, Willie Nelson, Waylon Jennings, Josh Turner, Alan Jackson, Tim McGraw, George Strait és még sorolhatnám.
http://www.youtube.com/watch?v=Ku1GU9p0NcQ&feature=related
http://www.youtube.com/watch?v=kNiQE5ykrpc&feature=fvst
Harmadik szint - az olyan napokon, mint a mai: Nickelback. Minél hangosabb, annál jobb, akkor se halljam a saját hangomat, ha teli tüdőből üvöltök. Mert néha egyszerűen muszáj beleüvölteni a világba, hogy állatok vagyunk (nem feltétlenül csak a nickelbacki értelmezésben).
http://www.youtube.com/watch?v=9M08lZ-M5Dk&feature=related
Egészséges kekszet mindenkinek!
Azt írta nekem az én Ausztráliában élő, pót-anyukának is beillő barátom, hogy süssek, mert az jó. Ezenfelül még ünnepelnivaló is volt ma, nem is akármilyen! Így készült ez a keksz.
Boldog szülinapot, Eszterka! És boldog nemszülinapot EriBerry és mindenki más, aki idetéved! :-)
Itt a recept is, amely Dolce Vita finomsága alapján készült:
Hozzávalók:
kb 12 dkg teljes kiőrlésű liszt
15 dkg darált (sózatlan) földimogyoró
4 ek méz
10 dkg vaj
1 kis tojás
1 csomag sütőpor
10 dkg durvára vágott étcsoki
Elkészítés:
1. Először 10 dkg lisztet használva gyúrjuk össze a tészta hozzávalóit. Egy elég lágy tésztát kapunk, ehhez adjunk még kicsinyenként annyi lisztet, míg már nem ragacsos, hanem szépen gyúrható tésztát kapunk.
2. Tegyük a hűtőbe kb 20 percre, hogy kicsit pihenjen, szilárduljon.
3. Lisztezett deszkán kb félcentisre nyújtjuk, pogácsszaggatóval kiszaggatjuk.
4. Sütőpapírral bélelt tepsiben, 180 fokra előmelegített sütőben kb 10-15 percig sütjük. (Fontos, hogy a közepe még puha legyen amikor kivesszük, nem szabad túlsütni, mert akkor kiszárad és kemény lesz. Ha mégis így járnánk, akkor a mézeskalács puhításos módszer ennél is működik :-))
Jó étvágyat!